Mélyen tisztelt, magasan iskolázott és messze-művelt Hölgyeim és Uraim!

Ismerik Ön a nagy lándzsa- (egyesek szerint dárda-)rázó összes műveit? Jól ismerik? Csak azt hiszik! Most három (azaz három, jól hallották) zseniális pofa, akarom mondani művész előadja a Shakespeare Összest! Ne ijedjenek meg, nem napokon át tartó, nézőpróbáló és elmekínzó színházi maratonra hívjuk Önöket, hanem egy fergeteges, viccesen őrült vagy őrülten vicces, hihetetlen tempójú egy estés Shakespeare-futamra! Rómeó és Júlia, Titus Andronicus, Othello, a velencei mór, Macbeth, Julius Caesar, Antonius és Kleopátra, Troilus és Cressida, az összes királydráma, Hamlet-hardcore főzőshow, rap-szám, romantikus krimi, sportközvetítés és ki tudja, még mi (vagy inkább mi nem…)! És ez még mind semmi, mert ott van a 16 in 1, azaz „16 vígjáték egyben” is. Csak azt hiszik, hogy tudják, mi bántja Hamletet, miért van kicserélve; miért nem hasonlít ahhoz, ami volt, se a kül-ember most, se a bel-ember? Vagy hogy mi lappang Ophélia tudatalattijában? Egy biztos: Shakespeare-t így még sosem láttak! Hogy kinek ajánljuk ezt az irodalmi-színházi-filozofikus ámokfutást és gegparádét? Annak, aki soha egyetlen sort sem olvasott a nagy Williamtől és annak is, aki minden sorát olvasta, sőt: tudja kívülről! Meg fog lepődni!

Ó Rómeó, mért vagy te Rómeó?

Tagadd meg Atyád és dobd el neved!

S ha nem teszed: csak esküdj kedvesemmé

S majd én nem leszek Capulet tovább.

Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk,

Bárhogy nevezzük, épp oly illatos.

Ha Rómeót nem hívják Rómeónak

Szakasztott oly tökéletes marad,

Akármi néven… Dobd el hát neved!

És egy élettelen szóért cserébe –

Tiéd az életem!

Szikra pattan, olthatatlan,

ég a munka, forr a katlan.

Lovat, lovat, országomat egy lóért!

kizökkent az idő. Óh kárhozat

hogy én születtem helyretolni azt

Ne, mégse esküdj: kedves vagy nekem,

De ez az éji frigy nem volna kedves.

Oly elhamarkodott, oly hirtelen

Mintegy villám, mely elcikáz felettünk

Mikorra szólanánk… Jó éjszakát!

Ó, hogy nem olvad, nem hígul, s enyész

harmattá e nagyon, nagyon merő bús!

Szavad, zarándok, jobbodat ne sértse:

Hisz simítása buzgóság adója:

Öt ujjad pálma: szent kezéhez érve:

Két pálma hajlik össze tiszta csókra.

Őrült beszéd, őrült beszéd, de van benne rendszer.

De tőr lesz e darab,

hol a király, ha bűnös, fennakad.

Én egy idő óta /bár nem tudom, miért/ elvesztettem minden kedvemet, s felhagytam minden szokott gyakorlatimmal, és igazán oly nehéz hangulatba estem, hogy ez a gyönyörű alkotmány, a Föld nekem csak egy kopár hegyfok, ez a dicső mennyezet, a lég, ez a felettem függő kiterjedt erősség, ez arany tüzekkel kirakott felséges boltozat, no lássátok mindez előttem nem egyéb, mint undok és dögletes párák összeverődése. S mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme, mily határtalanok tehetségei! Alakja, mozdulatai, mily kifejező és bámulatos! Működésre mily hasonló angyalhoz! Belátásra mily hasonló az istenséghez! A világ ékessége! Az élő állatok mintaképe! És mégis mi nekem ez a csipetnyi por? Én nem gyönyörködöm az emberben.”

Oh, ajkam édes vétke! Ott ne hagyjam:

Add vissza hát!”